Az Irodalmi Nobel-díjas író és fordító, Peter Handke ebben az 1989-ben született esszéjében a modern ember életét és a fáradtságot nézi meg közelebbről. A könnyed értekező próza dialogikus módon lett megszerkesztve, adva van egy kérdező és egy válaszoló hang, de mivel egyik sincs nevesítve, könnyen   [>>>]

Az Irodalmi Nobel-díjas író és fordító, Peter Handke ebben az 1989-ben született esszéjében a modern ember életét és a fáradtságot nézi meg közelebbről. A könnyed értekező próza dialogikus módon lett megszerkesztve, adva van egy kérdező és egy válaszoló hang, de mivel egyik sincs nevesítve, könnyen juthatunk arra a belátásra, miszerint a Handke által kreált beszélői szólam saját magának tesz fel kérdéseket, így próbálja magához közelebb hozni az igazságot. A fáradtságról a legtöbbünknek valami negatív gondolat fog minden bizonnyal beugrani, Handke is a negatív, a rossz fáradtságról értekezik műve első felében, ami eltávolít a valóságtól, kényelmetlen érzést generál, a korábban szeretett tárgyakat, személyeket és eseményeket valami megragadhatatlan burokba vonja. Majd az álmatlanságra tér rá, a folyamatos kimerültség érzésébe, ami rendre a menekülés vágyába fog belefutni. Elmenekülni a kényelmetlen helyzet elől, a világból, kifutni saját magunkból. Azonban a fáradtság nem csak ilyen meghasonlott és üldözött lehet, van Handke szerint termékeny, jó és kielégítő fáradtság, ami inkább a harmónia irányába viszi el az embert. „A fáradtság ihlete nem annyira azt mondja meg, mi a teendő, mint inkább azt, hogy mi elhagyandó. A fáradtság: egy angyal, amelyik egy álmodó király ujját megérinti, miközben a többi király álom nélkül alszik tovább. Handke esszéjét esztéták, filozófusok és irodalmárok figyelmébe ajánljuk. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]