Nemrég dokumentumfilm készült Lidia Maksymowicz Auschwitz-túlélőről, most pedig eredetileg olaszul megjelent memoárját ismerheti meg a magyar olvasóközönség. A belarusz származású, Lengyelországban élő, nyolcvanhárom éves asszony akkor vált igazán ismertté, amikor 2021. május 26-án Ferenc pápa egy   [>>>]

Nemrég dokumentumfilm készült Lidia Maksymowicz Auschwitz-túlélőről, most pedig eredetileg olaszul megjelent memoárját ismerheti meg a magyar olvasóközönség. A belarusz származású, Lengyelországban élő, nyolcvanhárom éves asszony akkor vált igazán ismertté, amikor 2021. május 26-án Ferenc pápa egy általános kihallgatás során találkozott vele, és miután megmutatta a karjára tetovált rabszámot, az egyházfő megcsókolta azt. A szerző egyébként nem zsidósága miatt került Auschwitz-Birkenauba, vallásuk római katolikus volt. 1940-ben született, már azután, hogy Lengyelországot a németek megszállták. Az invázió első napjaiban az anyja csatlakozott a belarusz ellenállókhoz, és miután világra jött, együtt bujkáltak az erdőkben, ám később elkapták őket a németek, és a szintén összegyűjtött anyai nagyszüleivel együtt marhavagonban Auschwitzba szállították őket, 1943. decemberében. A nagyszüleit azonnal megsemmisítették a gázkamrákban, anyját a dolgozó nők barakkjában helyezték el, őt pedig a gyerekek barakkjában. Tizenhárom hónapot töltött a pokolban, és egyike volt dr. Mengele kísérleti alanyainak. A kegyetlen beavatkozások részeként többek között vírusokat és fiziológiás sóoldatot fecskendeztek a szervezetébe, hogy azt nézzék, miként reagál arra a három-négy esztendős gyermek. Meglepő módon még az erdőben bujkálásról is fennmaradtak szórványos emlékei, Auschwitzból szintén. Mind a mai napig emlékszik például Mengele fényesre suvickolt csizmájára és ördögi tekintetére. A kísérletek alatt altatásban volt, így arra nem emlékezhet, pontosan mit is tettek vele, de az utóhatásokat érzékelte, és amikor később előkerültek feljegyzések Mengele kísérleteiről, az ő rabszáma is szerepelt a dokumentumokban. A rabságból élénken emlékszik még az állandó éhségre, a bűzre, a tetvekre, a kutyaugatásra, és arra az érzésre, mikor rettegve várták az orvosok érkezését. 1945 januárjában, miután felszabadították a tábort, egy lengyel család fogadta be Oświęcimben, mindössze néhány méterre az egykori tábortól (a bejárat környékét ugyanis pont a nevelőszüleitől rekvirálták el a németek). Később egy időre Oroszországba vitték, ahol a személyes történetét politikai célokra igyekeztek felhasználni, de végül sikerült visszakerülnie lengyel befogadó családjához. 1962-ben pedig a Vöröskereszt segítségével rátalált édesanyjára is: a nő a Szovjetunióban élt, immár új családjával, ám tizenhét év múltán lehetőségük volt ismét találkozni. Visszatért azonban Lengyelországba, és egy idő után beszélni kezdett a szenvedéseiről a fiataloknak, hogy megtudják, mi is történt Auschwitzban, és annak érdekében, hogy mindaz a borzalom soha ne ismétlődhessen meg. Ez az élettörténet elevenedik meg a lapokon, a legkorábbi emlékektől Auschwitz poklán és az azt követő újrakezdésen át a pápával való találkozásig, és azt is leírja a szerző, hogyan tudott megbocsátani egykori kínzóinak, s vált azzá a kislánnyá, majd felnőtté, „aki képtelen gyűlölni. A Ferenc pápa előszavával ellátott kötetet fotómelléklet zárja. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]