Harsányi Zsolt méltatlanul mellőzött, elfeledett alakja a magyar irodalomnak. Saját korában legolvasottabbak voltak a társadalmi problémákat nem feszegető, érdekességre törekvő, izgalmas történelmi életrajzi regényei. Ezek sorába illeszkedik az eredetileg 1932-ben megjelent Az üstökös. Petőfi
[>>>]
Harsányi Zsolt méltatlanul mellőzött, elfeledett alakja a magyar irodalomnak. Saját korában legolvasottabbak voltak a társadalmi problémákat nem feszegető, érdekességre törekvő, izgalmas történelmi életrajzi regényei. Ezek sorába illeszkedik az eredetileg 1932-ben megjelent Az üstökös. Petőfi Sándor életének regénye (Budapest, Singer és Wolfner, 1932), mely két évvel később, rövidített formában is megjelent, immár Petőfi címmel (Budapest, Singer és Wolfner, 1934). Míg az első verzió a későbbiekben több kiadást is megért (legutóbb, a Pán gondozásában: 201306100), a rövidített változat közel kilencven éve nem látott újra nyomdafestéket. Vélhetően a közeledő Petőfi-emlékévhez kapcsolódva, ez a verzió jelent meg nemrég ismét, az Alexandra gondozásában, néhány apró módosítást közölve csak a szövegen (a szerző korában nem ismert információval kiegészítve azt, valamint itt-ott korrigálva Harsányi néhány tévedését). Megtudhatjuk a regényből, Petőfi Sándor hogyan vált alföldi iskolásfiúból kollégiumi diákká, vándorszínésszé, majd országosan is ismert költővé, a szabadságharc emblematikus alakjává, végül vértanújává. Mindezt az író nem az irodalomkönyvek és monográfiák megszokott száraz stílusában, vagy az ünnepi beszédek patetikus fénytörésében állítja elénk. Regényének lapjain egy olyan hús-vér ember alakja elevenedik meg a maga belső vívódásaival, sikereivel és kudarcaival, örömeivel és bánataival, küszködéseivel és álmaival, aki korai halála ellenére teljes életművet hagyott maga után, s valóban üstökösként ragyogta be korának irodalmi életét, s nemkülönben történelmi eseményeit. Széles körben ajánlható beszerzésre – tizenéves diákoknak kifejezetten hasznos olvasmány lehet. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]