Magyar kolostorokat mutat be, határon innen és túl egyaránt az Elektra Könyvkiadó Vida Péter által szerkesztett kötete. A történeti bevezetőt követően településenként ismerhetjük meg a hazai szerzetesközösségeket és épített örökségüket, a bakonybéli bencés monostortól és Szent Mauríciusz-templomtól
[>>>]
Magyar kolostorokat mutat be, határon innen és túl egyaránt az Elektra Könyvkiadó Vida Péter által szerkesztett kötete. A történeti bevezetőt követően településenként ismerhetjük meg a hazai szerzetesközösségeket és épített örökségüket, a bakonybéli bencés monostortól és Szent Mauríciusz-templomtól Zsámbékig, a Kereszteli Szent János templom, valamint a premontrei, majd pálos monostor romjaiig.*** Ezek között olyan további szerzetesközösségek, kolostoraik és templomaik szerepelnek a kiadványban, mint a Magyarok Nagyasszonya sziklatemplom és egykori pálos kolostor a budapesti Gellért-hegy oldalában, a Karmelita (volt Várszínház) épülete, a domonkos rendi apácakolostor romjai a Margitszigeten, a csíksomlyói kegytemplom és ferences kolostor, a debreceni modern Szent László templom és domonkos kolostor, az egri Páduai Szent Antal-templom és egykori minorita rendház, a grábóci szerb ortodox kolostor, a kamalduli remeteség és kolostor Majkon, a máriapócsi Szent Mihály főangyal görögkatolikus templom és bazilita kolostor, a Szent Mihály pálos kolostorrom Nagyvázsonyban, a pannonhalmi bencés főapátság és Szent Márton-bazilika, a tihanyi bencés kolostor vagy a ciszterci rendi apátság Zircen. A fél-féloldalnyi ismeretterjesztő szövegeket intézményenként egy vagy több színes fotó is kíséri, a könyv végén pedig további ajánlott olvasmányok szerepelnek. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]