Az osztrák költő német anyanyelvén kívül franciául is írt verseket, elsősorban 1919-től kezdődő svájci életszakaszában. Ez a törekvése arra a szándékára is példa, hogy igyekezett kilépni élete, szülőföldje és anyanyelve korlátai közül, mondván: „Lényegében minden nyelven kellene írnunk. Az 1920-as   [>>>]

Az osztrák költő német anyanyelvén kívül franciául is írt verseket, elsősorban 1919-től kezdődő svájci életszakaszában. Ez a törekvése arra a szándékára is példa, hogy igyekezett kilépni élete, szülőföldje és anyanyelve korlátai közül, mondván: „Lényegében minden nyelven kellene írnunk. Az 1920-as években keletkezett francia nyelvű alkotásai, illetve kötetei közül a Gyümölcsöskertek (1926) a leghosszabb és szívéhez legközelebb álló, mert úgy érezte, ez a költeményfüzér a második ifjúság eljöttét jelenti számára. Az 59 részes alkotás címe olyan földdarabot jelöl, amely csak félig gondozott kert, ahol a természet is működik a maga erőivel, és ezt bujaságot az ember csak gyöngéd beavatkozással formálja. Rilke úgy tekintett erre félig elvadult birtokra, ahol még nem fejeződött be a teremtés műve, de már az ember is jelen van a maga alakító munkájával. Így jelennek meg a kötetben a természeti folyamatok és az emberi jelenségek egymás mellett. És így tűnik vagy sejlik föl párhuzamban a látható és láthatatlan, a konkrét látvány és a látomás, a környezet megannyi részlete és a világegyetem végtelenje. A költő az ellentétes erők játékát is érzékeltette, mondván: „Legyünk könnyen, mi férfiak, mi nők / az ellentett erők mozgatta / friss föld fölött. Vagy: „Egyszer egymásnak ütődve / adjuk meg mindenki jussát, / ütközzék mindennek a rendje / s ne csak a véletlen valóság (21.). A kötetben a kései Rilke nagy témái tűnnek föl, hol ellentett erők, hol egymás mellett haladó párhuzamosok formájában; ilyenek a nehézkedés és a könnyedség, a maradandóság és a változékonyság, a törvény és a véletlenszerűség, a szigor és a szelídség, a távolság és közelség. Ezek rendre szimbólumok alakját öltik: „Vallottunk már eleget szépet / a virágoknak, furcsa egy valóság -- / hogy megmutassa ez a finom mérleg / nekünk a szenvedélyünk súlyát (4.). A költő másik alapvetése: „minden játék ellen-játékát akarja. E tűnődésre késztető sor is tükrözi a Rilkére oly jellemző csöndes derűt, életvágyat. A fordító Báthori Csaba az utószóban találóan állapítja meg: „Ez a sokat barangoló, függőségtől függőségig tántorgó költő itt, életének utolsó kaptatóin talán mégis megérlelte magában azt a nyugalmat és bizonyosságot, amellyel igent tudott mondani az életre. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]