magyar irodalom, bűnügyi regény ; bűnügyi regény, magyar irodalom ; magyar bűnügyi regény ; magyar irodalom, krimi ; krimi, magyar irodalom ; magyar krimi
Cutter:
B 55
ISBN:
978-615-81585-4-1
Nyelv:
magyar
Oldal:
448 p.
Kivonat:
Számos sikeres gyerekkönyv után első felnőtteknek szóló regényével jelentkezik Berg Judit. Krimiről van szó, melynek főszereplője Valentin Kornél rendőr százados. A nyomozó két szinte egy időben bekövetkezett haláleset között próbál összefüggést keresni. Az egyik áldozat egy tizenhét éves
[>>>]
Számos sikeres gyerekkönyv után első felnőtteknek szóló regényével jelentkezik Berg Judit. Krimiről van szó, melynek főszereplője Valentin Kornél rendőr százados. A nyomozó két szinte egy időben bekövetkezett haláleset között próbál összefüggést keresni. Az egyik áldozat egy tizenhét éves gimnazista, akit vélhetően kilöktek egy ablakon, a másik egy harmincas férfi, aki pedig a metró elé ugrott.*** A boncolás közben azonban mindkét testben, a csípő környékén ugyanolyan bemetszést találnak, mely egy-egy frissen beültetett chipet rejt. Bár a nyomok nyilvánvalóan egy irányba mutatnak, nincs további közvetlen bizonyíték, így Valentin százados úgy érzi, egy helyben toporog. Ráadásul pont ekkor kell felbukkannia Zafirának, a fiatal forgatókönyv-írónőnek, ami a nyomozót duplán frusztrálttá teszi. Egy évvel korábban ugyanis ő derítette fel sikeresen annak a teniszpályás gyilkosságnak körülményeit, amelyet Valentin századosnak minden igyekezete ellenére sem sikerült felgöngyölítenie. Egy ideig egymástól függetlenül kezdenek nyomozni az ügyben, ám a nyomozó a siker érdekében kénytelen túltennie magát a sértettségérzésen, és mégis rábólint az együttműködésre. De vajon együtt sikerül kibogozniuk a két haláleset közötti összefüggést? És elkapni a tettest?... "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]