A feltételezett hun-magyar rokonság témájával, valamint a magyar ősvallással kapcsolatos könyveiről ismert Cey-Bert Róbert Gyula. A szerző történelmi regényeket is jegyez, és nemrég kezdett bele a hunok szellemiségéről szóló trilógiájába. A Fenn az égen hun nap ragyog című nyitó kötet a hunok
[>>>]
A feltételezett hun-magyar rokonság témájával, valamint a magyar ősvallással kapcsolatos könyveiről ismert Cey-Bert Róbert Gyula. A szerző történelmi regényeket is jegyez, és nemrég kezdett bele a hunok szellemiségéről szóló trilógiájába. A Fenn az égen hun nap ragyog című nyitó kötet a hunok felemelkedését mutatta be, huszonnyolc rövid történet formájában, Bátor uralkodásának idején, mikor is a hunok a pigcsengi csatában legyőzték a kínai sereget, és adófizetésre kényszerítették az egész birodalmat, majd a szomszéd nomád törzseket is leigázták, ami nagy kelet-nyugati népmozgást indított el, átalakítva Belső-Ázsia etnikai arculatát. A most megjelenő folytatás a legismertebb hun uralkodó, Atilla idejében játszódik, és a legfőbb érdekessége, hogy a király sólyma nézőpontjából mutatja be a történteket, valamint Atillával való kapcsolatát.*** Természetesen nem egy hétköznapi madárról van szó: Togán is ősi fejedelmi vérből származó turulsólyom, Atilla lelkitestvére, bizalmasa, tanácsadója és harcostársa. Ha a kard Isten ? Üstengri Kardja, akkor Togán Üstengri, vagyis Isten Sólyma. A könyv elején több mint másfél év távollét után, Atilla és a sólyma hazatér a nyugati Hun Birodalomba, és rögtön utána máris merényletet próbálnak elkövetni ellene (sikertelenül). A sikeres keleti hadjárat révén létrejött az akkori ismert világ legerősebb katonai és politikai szövetsége, a Hun Birodalmi Szövetség, a Keleti Hun Birodalmak, a Fehérhun Birodalom és a kárpátoki Hunguria között. De vajon miként alakul a Bizánccal való vetélkedés és milyen szerepe van mindebben Atilla jó barátjának, Aetiusnak? Milyen eredményre vezetnek a barátság hadjáratok vagy a háború Galliában? Mi történik Catalaunumnál? Hogyan szenved vereséget Leo pápa az évszázad hitvijtájában, a hun sólyomlelkiséggel szemben? És miként választ Atilla és Togán közös sírhelyet magának? Mindez kiderül a Tombor Balázs fekete-fehér rajzaival illusztrált regényből, melyet Cey-Bert Róbert Gyula tisztelőinek ajánlói kísérnek. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]