Annak ellenére, hogy a magyar közoktatásban a fizika egyike a legkevésbé szeretett tárgyaknak, maga a tudományág az elmúlt évtizedekben az állhatatos ismeretterjesztő törekvéseknek hála közelebb került az átlagemberhez, mint például a század közepén. S mivel a magyar közoktatás a közeljövőben sem
[>>>]
Annak ellenére, hogy a magyar közoktatásban a fizika egyike a legkevésbé szeretett tárgyaknak, maga a tudományág az elmúlt évtizedekben az állhatatos ismeretterjesztő törekvéseknek hála közelebb került az átlagemberhez, mint például a század közepén. S mivel a magyar közoktatás a közeljövőben sem biztos, hogy látványos fejlődésen fog átesni, az Isaac McPheehez hasonló szerzők könyvei hiánypótló művekként vannak jelen a magyar könyvpiacon. A jelen kötet ugyanis a fizika világával ismerteti meg az érdeklődő olvasókat, s teszi ezt úgy, hogy miközben a szakmai részből jottányit sem enged, a bonyolult számítások mögött felfedezhető mintázatokat mindenki által érhető nyelven adja elő.*** Miután az első fejezetből megtudtuk, hogy mi fán terem a fizika, a következőkben kronologikus rendben haladhatunk végig az egyes korszakokon. Így mindenekelőtt az antikvitás fizikafogalma és jelentős felfedezései következnek. Majd a reneszánsz Kopernikusz, Kepler, Galilei és Descartes felfedezései következnek a reneszánsz pezsgő évtizedei alatt. A következőkben a modern fizika megszületését követhetjük végig, amelyet Isaac Newton munkássága fémjelez. A 19. század egy önálló fejezetet kapott Brown, Rutherford, Thomson és Marie Curie felfedezéseivel. A modern fizika Albert Einstein korszakos zsenijének köszönhetően revideálta a Newton neve alatt kimunkált klasszikus fizika alapjait. S később Bohr, Heisenberg, Dirac és Schrödinger a kvantumfizikát is új utakra terelte, olyan kérdéseket téve fel, amelyekre a klasszikus fizika nem tudott kielégítő választ adni. A kötet egy izgalmas és olykor lélegzetelállító utazáson kalauzolja végig a lelkes hallgatókat. A Scolar Kiadó jóvoltából megjelent hiánypótló ismeretterjesztő könyvet széles körben érdemes ajánlani. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]