Závada Péter legújabb verseskötete középkori misztikumtól homályos templom oltárképeitől jut el a fejlábú tengeri lényekig - mozgásban van a szöveg, nincs nyugvópont. A költemények rendre - címükben és motivikájukban - az inga mozgását és lendületét használják ki. A három, eltérő hosszúságú részre
[>>>]
Závada Péter legújabb verseskötete középkori misztikumtól homályos templom oltárképeitől jut el a fejlábú tengeri lényekig - mozgásban van a szöveg, nincs nyugvópont. A költemények rendre - címükben és motivikájukban - az inga mozgását és lendületét használják ki. A három, eltérő hosszúságú részre osztott verseskötet szabadverseken, máskor strófikus, szonetteket idéző költeményeken át közelít témájához, amely nem is lehetne más, mint a nyelv és a nyelven keresztül a költészet maga. Így jut el a testig, az emberi és az állati szféráig. S eközben a történelem, az európai kultúra, a kereszténység, a szexualitás - vagyis mindaz, ami a megismerhető világot lefedi - szintén szóba kerül. Forma- és képgazdag költészet, amely tudatosan építkezik, a költemények elkezdenek egymásnak is felelgetni, egy sajátos hálózatot alakítanak ki, amelyben a jelölők és a jelöltek, a szavak által önkényesen leigázott és fogva tartott valóság kerül napvilágra - ám eközben a szövegek nem feledkeznek meg saját nyelvi megalkotottságukról, a közvetítettség, a fátyol, ami a nyelvi jel és a valóság között feszül, maga is látható lesz, a költő játékos és invenciózus módon reflektál rá. "A vers minden bizonnyal vak sündisznó, / mely az út közepén összegömbölyödve / kiteszi magát a közelgő veszélynek. / A megértés ennélfogva katasztrófa, / és hasonlóan a sünhöz, a hermetikus költő / is magába fordul, térdét magzatpózban / hasához húzza, és mikor végre szembenézhetne / tüskéivel, megvakítja magát. Oidipusz / sem volt más, csak egy vak sündisznó, / magára záródó jel, aki fenségest álmodott, / ám végül csak a földközeli vacogás jutott neki." Az idézett sorok az Ingamozgás / Oidipusz-sündisznó című vers nyitányában olvashatók, s hűen tükrözik mindazt, amit a kötetről megfogalmaztunk. Závada Péter verseit a kortárs lírára nyitott olvasóknak lehet ajánlani. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]