Az elismert író és színházi kritikus újabb nagy regénnyel jelentkezett: Tompa Andreától eddig sem állt távol a huszadik századi magyar történelem, valamint annak Erdély-specifikus olvasata, azonban a jelen könyve egy olyan témát és traumát dolgoz fel, amelyre érdemi választ azóta volt sem könnyű   [>>>]

Az elismert író és színházi kritikus újabb nagy regénnyel jelentkezett: Tompa Andreától eddig sem állt távol a huszadik századi magyar történelem, valamint annak Erdély-specifikus olvasata, azonban a jelen könyve egy olyan témát és traumát dolgoz fel, amelyre érdemi választ azóta volt sem könnyű adni. A Sokszor nem halunk meg az erdélyi holokauszttal és egy túlélő élettörténetével vet számot: a többszörösen egymásra épülő identitások, az Erdélyben magyarként élő zsidóság, amelyet éppen a magyar hatóságok árulnak el és ítélnek pusztulásra, a román államban sem találta a helyét. A regény ezt a kirekesztettséget, ezt az örökös üldözött és kisebbségi létmódot viszi színre, miközben távol áll tőle a primer ítélkezés. A történet egy túlélő csecsemővel veszi kezdetét: Matilda, akit a házaspár (Feri és Erzsi) egymás között csak Matyinak becéz, egy kitelepítés előtt álló zsidó család legkisebb gyermeke. Feri és Erzsi először csak vigyáz rá, majd a kitelepítés után náluk is marad a gyermek, náluk nevelkedik. A regény az erdélyi holokauszt, a román és a magyar megszállás, az egymást érő impériumváltások történetét dolgozza fel, miközben a történelem viharait túlélő gyermek felnő és egyre inkább szükségét érzi annak, hogy egykori családját, elhallgatott múltját megismerje. A történet így a negyvenes évek közepétől indulva egészen a nyolcvanas évekig vezeti végig olvasóit Matilda életén és rajta keresztül a Kolozsvár történetén. Aki ismeri Tompa Andrea művészetét, a jelen kötetben sem fog csalódni. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]