A magyar olvasóközönség eddig Lisa Scottoline bűnügyi regényeit ismerhette meg, ezúttal azonban más oldaláról mutatkozik meg a szerző. Romantikus történetről van szó, amely Rómában játszódik, a harmincas-ötvenes években. A három főszereplő nem is lehetne egymástól különbözőbb, mégis gyerekkoruk óta
[>>>]
A magyar olvasóközönség eddig Lisa Scottoline bűnügyi regényeit ismerhette meg, ezúttal azonban más oldaláról mutatkozik meg a szerző. Romantikus történetről van szó, amely Rómában játszódik, a harmincas-ötvenes években. A három főszereplő nem is lehetne egymástól különbözőbb, mégis gyerekkoruk óta a legjobb barátok. Elisabetta D'Orfeo a város bohémnegyedében, Trasteverében nőtt fel, és írónő szeretne lenni; Marco Terrizzi profi kerékpároscsalád szintén sportos sarja és a Tiberis-szigeten él; a zsidó Sandro Simone pedig valóságos matekzseni. Amikorra a két fiú kamaszkorba lép, mindkettejük Elisabetta iránt érzett barátsága szerelemmé alakul, így Marco és Sandro is azt reméli, hogy elnyeri a lány szívét. Minden megváltozik azonban 1937 őszén, amikor is Mussolini megerősíti a hatalmát és egyben szoros szövetségre lép a Hitler vezette Németországgal. A Duce egyre inkább világhatalmi terveinek megvalósításán dolgozik, és közben jelentős mértékben átírja a törvényeket. 1939 szeptemberében aztán Olaszország a nácik oldalán beszáll a háborúba, majd megszállja Görögországot. A német irányvonalhoz idomulva pedig 1938-ban antiszemita törvényeket vezetnek be, melynek köszönhetően az olasz zsidókat elbocsátják a munkahelyükről, az iskolákból, regisztrálják őket, és nem sokkal később kezdetüket veszik a deportálások is. De vajon mi történik Elisabettával, Marcóval és Sandróval? Miként változtatja meg életüket és kapcsolatukat a történelmi helyzet? Milyen próbatételek elé állítja őket a háború kitörése? És miként alakul családjaik sorsa, 1957-ig bezárólag? Mindezt bemutatja a jól megírt regény. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]