A rendszerváltozás után sok szó esett a kommunista hatalom belső elhárításának jelentő besúgókról, sokkal kevesebb az őket irányító hivatásos tartótisztekről. Tabajdi Gábor új könyvének – amit ő „csoportos életrajznak nevez – megírását az tette lehetővé, hogy földolgozták a Belügyminisztérium   [>>>]

A rendszerváltozás után sok szó esett a kommunista hatalom belső elhárításának jelentő besúgókról, sokkal kevesebb az őket irányító hivatásos tartótisztekről. Tabajdi Gábor új könyvének – amit ő „csoportos életrajznak nevez – megírását az tette lehetővé, hogy földolgozták a Belügyminisztérium III/III-as Csoportfőnöksége, azaz a belső elhárítás mintegy 250 tisztjének személyügyi anyagát, a beérkezett jelentések dokumentációját és az állampárt ide vonatkozó iratanyagát. A szerző a viszonylag új kutatási irány, a prozopográfia módszerét alkalmazta, ez azt jelenti, hogy az emberek valamely csoportjának – jelen esetben a tartótiszteknek – iratokban föllelhető adatait összevetve, csoportos személyiségrajzot alkot a kutató. A szerző tehát a források alapján a hivatásos állomány jellegzetességeit mutatja ki, legyen szó nemzedéki tapasztalataikról, szocializációjukról, karrierépítésükről. A tíz fejezet részint kronológiai, részint tematikus rendet követ, miközben föltárul belőlük, hogy a belső elhárítás központi állományában 1962 és 1990 között milyen emberek tevékenykedtek, kik voltak a beszervezők, a besúgói hálózatot működtetők, a kapcsolattartók. A szerző már a bevezetőben leszögezi, hogy a III/III-as Csoportfőnökség személyi állományának történetei pontosan leképezik a kádárizmus jellegzetességeit; a tartótisztek történetei jól tükrözik a Kádár-korszak társadalmi jelenségeit, kultúráját, mentalitását – erre hoz könyvében igen sok, személyhez kötött példát, esettanulmányt. Az első fejezetben (Nevek és fedőnevek) a szerző a tartótisztek származását, mozgalmi múltjukkal összefüggő fedőneveit, a névadási szokásokat tekinti át. A második részben (Generációs élmények, 1920-1944) a Horthy-korszak idején született tisztek származását, szocializációját, személyiségük formálódását írja le, kimutatva, hogy többségük szegényparaszti vagy munkásszármazású volt. A következő részben (A szovjetizált világban, 1944-1956) a II. világháború után születettek pályáját vizsgálja az előzőéhez hasonló módon; vagyis azt, hogyan vezetett az útjuk a politikai rendőrséghez. Tabajdi Gábor bemutatja a karrierutakat, az elhárítómunka részterületeit, az emlékezetes akciókat, az elhárító tisztek közösségi és magánéletét. Az utolsó rész (Az állomány mindennapjai) négy esettanulmánya a hangulatjelentések információinak földolgozását tárgyalja; itt esik szó az állami ünnepekkel (főleg március 15-ével) kapcsolatos belbiztonsági teendőkről vagy épp az állomány 80-as évektől megfigyelhető elbizonytalanodásáról. A bibliográfiával, forrásjegyzékkel kiegészített kötet a Kádár-kor politikai rendőrsége történetének alapvető irodalmához tartozik. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]