Kohári Csaba fotográfus és Tatai Balázs fotóművész közös munkája fekete-fehér képeken keresztül meséli el az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok történetét, s teszi ezt úgy, hogy a művészi módon megkomponált fényképeken keresztül a romok mellett a dicső múltat, az évszázados
[>>>]
Kohári Csaba fotográfus és Tatai Balázs fotóművész közös munkája fekete-fehér képeken keresztül meséli el az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok történetét, s teszi ezt úgy, hogy a művészi módon megkomponált fényképeken keresztül a romok mellett a dicső múltat, az évszázados tradíciót és az örök misztikumot is sikerült bemutatnia. A szerzőpáros lencsevégre kapta mindazt, ami az anyagi valóságban az egykor díszes és tekintélyes épületekből megmaradt, de képeik túlmutatnak a megismerés materiális határain; ezt mindenki megtapasztalhatja, aki kézbe veszi és belelapoz ebbe a hiánypótló fotógyűjteménybe. A Pálos rend, amely 13. századi alapítását követve a magyar királyok kiemelt támogatását élvezte, a török korban hanyatlásnak indult, majd meg is szűnt, a kolostorokat, rendházakat kifosztották és lerombolták. A rend legújabb kori története a rendszerváltással veszi kezdetét, ekkor térhettek hivatalosan is vissza, s működésük a mai napig tart. A szerzőpáros fényképein keresztül bemutatja Dömös, Gönc, Budaszentlőrinc, Pilisszentlélek, Dédes, Bükkszentlélek, Kóspallag, Toronyalja, Újháza, Kurityán, Háromhegy, Márianosztra, Nagyvázsony, Kőkút, Salföld, Keresztúr, Kesztölc, valamint Patacs egykori monostorait, minden esetben feltüntetve az alapítás évét, valamint a szerzetes közösség történetének részleteit. A kiadvány a magyar tájak, a fotóművészet, valamint a Pálos rend története iránt érdeklődő olvasóknak ajánlható. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]