Az Osiris Kiadó gondozásában újabb hiánypótló tanulmánykötet jelent meg, amely a klasszikus magyar irodalom egyik jeles alakját, Vörösmarty Mihályt, illetve kortárs, valamint a későbbi recepciója történetét állítja a középpontba. A Gere Zsolt szerkesztésében napvilágot látott tanulmánykötet ugyanis
[>>>]
Az Osiris Kiadó gondozásában újabb hiánypótló tanulmánykötet jelent meg, amely a klasszikus magyar irodalom egyik jeles alakját, Vörösmarty Mihályt, illetve kortárs, valamint a későbbi recepciója történetét állítja a középpontba. A Gere Zsolt szerkesztésében napvilágot látott tanulmánykötet ugyanis Vörösmarty emlékezetének alakulástörténetébe vezeti be az irodalomtörténet iránt érdeklődő olvasókat a szakmai közönség mellett. A kötet szépen illeszkedik az Osiris irodalomtörténet név alatt futó sorozat korábbi kötetei által kijelölt mintázatba. Petőfi Sándor, Jókai Mór, Kemény Zsigmond és Arany János emlékezete után a romantikus triász, a magyar romantikus költészet, az eposz és a líra egyik utolérhetetlen klasszikusa, Vörösmarty Mihály is sorra került. A tanulmányok és értekezések összegyűjtési és rendezési elve a korábbi köteteket követi. Az előszót követően a kortársi kritika nyitja a sort: Toldy Ferenc és Erdélyi János meghatározó írásai jelölték ki az alapvető értelmezési kereteket. A 19. század második felében Arany és Gyulai, majd a 20. század elején a Nyugat első nemzedékéből Juhász Gyula és Babits Mihály nyúlt értő módon Vörösmarty költészetéhez. A 20. század második feléből érdemes kiemelni Petri György, Szegedy-Maszák Mihály és Nemes Nagy Ágnes, míg a bicentenáriumi ünnepségre írt szövegek közül Szajbély Mihály és Kerényi Ferenc írásait. A közelmúlt Vörösmarty-tanulmányaiból is kapunk egy csokorra valót: Tóth Krisztina, Borbély Szilárd, Margócsy István, Jelenits István, Kappanyos András, Dávidházi Péter és Szilágyi Mihály szövegei reprezentálják, az irodalomtudomány mit gondol ma Vörösmarty költészetéről. A kötet végén Vörösmarty életéről olvashatunk, melyet a kötet tanulmányainak korábbi megjelenését összefoglaló lista, illetve a felhasznált irodalom követ. Irodalmárok mellett érdeklődő olvasóknak ajánlható, a sorozat többi tagja mellé javasoljuk beszerzésre. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]