Az egykori, többszörösen kitüntetett hivatásos katona, Travis Devine harminckét esztendősen kezdett új életet. Kezdő elemző New York legrangosabb befektetési cégénél. Persze azt még nem engedheti meg magának, hogy a városban lakjon, két huszonéves lakótárssal közösen egy lepukkant házat bérel New
[>>>]
Az egykori, többszörösen kitüntetett hivatásos katona, Travis Devine harminckét esztendősen kezdett új életet. Kezdő elemző New York legrangosabb befektetési cégénél. Persze azt még nem engedheti meg magának, hogy a városban lakjon, két huszonéves lakótárssal közösen egy lepukkant házat bérel New Yorktól északra, Mount Kiscóban. Minden reggel felölti olcsó, gyöngyszürke konfekcióöltönyét, felkapja műbőr táskáját, benne a különleges titkosítással felvértezett céges laptopjával, és felszáll a 6:20-as, Manhattanbe tart vonatra. Míg beér a városba, a vonatablakból a felső tízezer pompás villáit lesi - olyasmi épületeket, amilyenben majd ő is szeretne élni egyszer. Addig azonban sokat kell dolgoznia, ha eléri egyáltalán a célját, és egyedül csak magára támaszkodhat, mert sem szülei, sem idegsebész bátyja, sem pénzügyi igazgató nővére nem támogatják őt. Egyik nap aztán unalmas élete megváltozik, mikor egy névtelen levelet kap. Ebből megtudja, hogy egyik kolléganője, Sara, akivel korábban Travisnek is volt futó kapcsolata, meghalt, a feltételezések szerint öngyilkos lett. A legnagyobb meglepetés azonban akkor éri a férfit, mikor a parkolóban egy férfi szólítja le, a New York-i rendőrség nyomozója, aki nem sokkal később egy még magasabb beosztású szövetségi nyomozóhoz viszi. Kiderül: a nyugalmazott vezérőrnagy mindent tud róla, a teljes katonai előmenetelét, és még azt is, hogy nem pontosan azon körülmények miatt képett ki a seregből, mint amit állított. Egyben közli vele: fény derül gondosan takargatott sötét múltjára, ha nem hajlandó velük együtt működni egy titkos nyomozásban. A feladata az, hogy házon belül információkat gyűjtsön a cégről, melynek a gyanúk szerint zavarosak a pénzügyei, a szálak pedig elég magasra vezetnek. De vajon sikerül Travisnek bizonyítékokat találnia? Milyen bepillantása nyílik az ország gazdasági elitjének csillogó világába? Mi van, ha egy gyilkos szabadon jár, és a célpontja nem más, mint Travis?... "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]