Karinthy Frigyes szellemes mondása: Álmomban két macska voltam és játszottam egymással adta az inspirációt Kepes András új könyvének címéhez, amelynek főhősét is ez a kettősség jellemzi. Az író az 1970-es évekbe vezeti vissza olvasóit, amikor bemutatja egy család életét, amelyben a két szülő már
[>>>]
Karinthy Frigyes szellemes mondása: Álmomban két macska voltam és játszottam egymással adta az inspirációt Kepes András új könyvének címéhez, amelynek főhősét is ez a kettősség jellemzi. Az író az 1970-es évekbe vezeti vissza olvasóit, amikor bemutatja egy család életét, amelyben a két szülő már elhidegült egymástól, de három gyermeküket még együtt nevelik. A gulyáskommunizmus fojtogató, mérgező légköre elől, a családfő döntése alapján, egy fővárostól távoli tanyára költöznek el, azt remélve, hogy az itteni csendes élet majd megnyugvást hoz számukra. Elvárásukban azonban csalatkozniuk kell, mert egyáltalán nem az történik, amire számítottak. A világtól való elzártság egyre inkább egymás ellen hangolja a családtagokat, akik ebben az elszigeteltségben rosszabbul érzik magukat, mint annak idején Budapesten. Évek múltán Gyuri, a legidősebb gyerek már felnőttként visszatér a fővárosba, hogy megkeresse önmagát, mert a múlt traumatizáló emlékei, az apja erőszakos zsarnoksága nyomasztóan hatnak rá a hétköznapokban. A fiatal férfi helyét keresi abban a mikrokörnyezetben, amelyben él, tanulni kezd, később szerelmes lesz, majd érett férfiként, középkorú családapaként nyomozóként dolgozik a rendőrségen, ahol zsarnok főnöke alaposan megkeseríti az életét. A hétköznapok mókuskereke egyre jobban bedarálja, eluralkodik rajta a közöny, a magánéletében és a munkájában is. Ekkor úgy dönt, hogy felszakítja ezt az állapotot, azonban a tisztességtelen módszer, amellyel határait feszegeti, feje tetejére állítja belső és külső világát egyaránt. A címbéli két macska Gyuri kettős személyiségére és a történetmesélő, Kepes András kétféle szemszögből láttatott világára utal. A krimi elemekkel is élő regény a rendszerváltás idejének rendőrségi munkáját pásztázza, a zavarosban halászó piti és fehérgalléros bűnözők világát is bemutatva, miközben Gyuri gondolatai, lelkének háborgása is tárgyiasul a cselekmény során. Az olvasó részese lehet a férfi útkeresésének, aki hol törvényes, hol pedig törvénytelen tettek szűkre szabott ösvényén jár. A könyv egyik megszívlelendő idézetével - ?Ha beletörődünk az aljasságokba, akkor észrevétlenül magunk is ugyanolyan hitvánnyá válunk - érdemes ajánlani a lélektani krimiként, társadalomkritikaként és családregényként egyaránt olvasható regényt, amely lényegében arról szól, miként vezetnek a mindennapos kis szélhámosságok odáig, hogy csalásból norma, a bűnből pedig erény válik? "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]