2019-ben kezdett bele Hat Tudor királyné című tematikus sorozatába Alison Weir. Aragóniai Katalin, Boleyn Anna, Jane Seymour, Klevei Anna és Howard Katalin élete után ezúttal VIII. Henrik hatodik, egyben utolsó feleségének az életét ismerhetik meg az olvasók. Annak a Parr Katalinnak a történetéről
[>>>]
2019-ben kezdett bele Hat Tudor királyné című tematikus sorozatába Alison Weir. Aragóniai Katalin, Boleyn Anna, Jane Seymour, Klevei Anna és Howard Katalin élete után ezúttal VIII. Henrik hatodik, egyben utolsó feleségének az életét ismerhetik meg az olvasók. Annak a Parr Katalinnak a történetéről van szó, akinek sikerült túlélnie kíméletlen férjét, sőt Henrik halála után ismét férjhez mehetett - hogy aztán egy szerelmi cselszövésbe kerülve, egyenesen Anglia trónját veszélyeztesse. 1512 körül született Északnyugat-Angliában, Sir Thomas Parr, Northamptonshire seriffje, királyi számvevő és Maud Green, VIII. Henrik első felesége volt udvarhölgyének a lányaként (annak idején Aragóniai Katalinról nevezték el őt, így Henrik utolsó királynéja az elsőről kapta a nevét). 1529-ben, tizenhét évesen ment feleségül Edward Borough-hoz, Gainsborough második bárójához (aki egyes korabeli források szerint ideggyengeségben szenvedett, mások szerint homoszexuális volt), az ő halálát követően azonban 1532-ben Katalin újra férjhez ment, ezúttal John Neville-hez, az észak-yorkshire-i Latimer 3. bárójához. Egyik házasságából sem született gyermeke, 1543-ban pedig a második férje is elhunyt. A kétszeres özvegyasszony ekkoriban a király idősebbik lánya, Mária udvartartásában szolgált, közben pedig viszonyt folytatott Thomas Seymour báróval, aki Henrik harmadik feleségének, Jane Seymournak volt a testvére. Mikor azonban a király érdeklődni kezdett iránta, Katherine köteles volt őt választani Thomas helyett. 1543 júliusában keltek egybe, és egészen Henrik 1547 januárjában bekövetkezett haláláig házasok voltak. Királynéként Katalin sokat tett azért, hogy kibékítse koronás férjét első két házasságából származó leányaival, Máriával és Erzsébettel, s jó kapcsolatot alakított ki a trónörökös Edward herceggel is, 1544-ben pedig három hónapon át régensként szolgált, míg férje utolsó, sikertelen francia hadjáratán volt. Férje uralkodása végén, 1546-ban őt is megpróbálták eltávolítani egy vallási kérdésben kifejtett álláspontja miatt, ám végül sikerült elkerülnie a letartóztatást. Henrik halála után szinte azonnal hozzáment korábbi szeretőjéhez, Thomas Seymourhoz, ami nemtetszést váltott ki az udvarban, főként, hogy a törvény szerint magasabb rangban volt, mint Henrik két lánya, és bár gyermeke is született a negyedik férjétől, Katalin néhány nappal később gyermekágyi lázban meghalt. Ezt a nem mindennapi életutat beszéli el a regény, egy művelt, melegszívű, nagy lelkierővel megáldott asszony történetét, aki élete harminchat évében annyi mindent átélt, mint több nő együttvéve. A történelmi regények kedvelőinek ajánlható kötetet a szerző történelmi jegyzetei, névjegyzék, idővonal és az olvasócsoportok tagjai által feltett kérdésekre adott válaszok zárnak. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]