Kivonat: |
Noha ma természetesnek vesszük, hogy nemzeti ünnepeink között március 15-ét is megtalálni, a pirosbetűs ünnep sorsa jóval összetettebb volt, mint gondolnánk. Ez volt az első olyan ünnep, amely a formálódó, egy nemzetté váló magyarság számára közös emlékezési felületként jelent meg, s bár az ünnep
[>>>]
Noha ma természetesnek vesszük, hogy nemzeti ünnepeink között március 15-ét is megtalálni, a pirosbetűs ünnep sorsa jóval összetettebb volt, mint gondolnánk. Ez volt az első olyan ünnep, amely a formálódó, egy nemzetté váló magyarság számára közös emlékezési felületként jelent meg, s bár az ünnep és így a forradalom és szabadságharc esetében is eltérő nézőpontok és olvasatok érvényesültek, abban a legtöbben egyetértettek, hogy a magyarság történetében a márciusi forradalom egy kiemelkedő esemény volt. A jelen kötet szerzője arra vállalkozott, hogy az ünnep alakulástörténetét, a nemzeti mítosz születését bemutassa, a levéltári és egyéb források minuciózus feltárásával pedig az ünnep sajátos helyi vonatkozásait is elemzés tárgyává tegye. Nagy Zoltán könyve ugyanis a március 15-i ünnepségek dualizmus kori történetét nézi meg közelebbről Somogy vármegyében. A könyvből a formálódó magyar nemzetállam Monarchián belüli emlékezetkultúrájának története ismerhető meg lokális perspektívából. A kötet nagy érdeme, hogy az ünnep történetén keresztül a közösség identitásának alakulása mellett a korszak folyamatosan változó politikai légkörét is rekonstruálta, az egymással rivalizáló elitek küzdelme olvasható ki a kortárs forrásokból, amely arra irányult, hogy egyrészt uralják az éppen aktuális diskurzust, másrészt a múltat is a saját szűrőjükön keresztül láttassák. Nagy Zoltán könyve a történelem megismerése mellett a jelen értőbb megéléséhez is hozzásegítheti a függetlenül gondolkodó olvasókat. A kötet a bibliográfiával és a mutatókkal ér véget. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
|