Mint oly sokan korábban, Jodi Picoult is eljátszik a gondolattal, miszerint a híres barokk drámaíró, William Shakespeare nem azonos a művek írójával, csupán nevét kölcsönözte azoknak, lehetővé téve, hogy a művek egyáltalán színpadra kerülhessenek. Ám most nem egy inkognitóban alkotó nemessel, hanem   [>>>]

Mint oly sokan korábban, Jodi Picoult is eljátszik a gondolattal, miszerint a híres barokk drámaíró, William Shakespeare nem azonos a művek írójával, csupán nevét kölcsönözte azoknak, lehetővé téve, hogy a művek egyáltalán színpadra kerülhessenek. Ám most nem egy inkognitóban alkotó nemessel, hanem egy művelt asszonnyal van dolgunk, aki inkább vállalta a névtelenséget, csak művei eljussanak a közönséghez. Jodi Picoult történelmi fikciója fontos feminista üzeneteknek ad hangot, mivel nem csupán a 16. század első felének színházi világa volt a férfiak játszótere, a kortárs művészvilágban is a patriarchális modell határozza meg a folyamatokat, csupán jóval burkoltabb módon. Picoult hősnője - Shakespeare-rel szemben - bejárta a drámák színhelyeit, ismerős az udvari körökben, első kézből ismeri a pletykákat és intrikákat. Egy tanult nő, egy idősebb nemes szeretője, aki próbálja eltitkolni zsidó vallását, s aki tökéletes érzékkel nyúl drámai témákhoz. Egyedül a neme nem illeszthető be a rendszerbe, ezért van szüksége Shakespeare személyére. A jelenben, fél évezreddel később Melina Green is hasonló cipőben jár: csak úgy tudja színpadra állítani műveit, ha lemond a szerzőség jogáról. A tét nagy, a kérdésre nem biztos, hogy mindig helyes választ lehet adni. Mi a fontosabb: a hírnév vagy a művek eljuttatása a közönséghez? A regény szórakoztató és elgondolkodtató módon nyúl a témához, széles körben ajánlható olvasmány. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]