Holly Jackson Öt túlélő című regénye a Kolibri kiadásában jelent meg. A regényben Red és barátai lakókocsival indulnak tavaszi vakációra. A dolgok egészen addig jól mennek, míg el nem tévednek. Defektet kapnak az éjszaka sötétjében, ráadásul a semmi közepén. A hétköznapi esemény horrorrá válik,
[>>>]
Holly Jackson Öt túlélő című regénye a Kolibri kiadásában jelent meg. A regényben Red és barátai lakókocsival indulnak tavaszi vakációra. A dolgok egészen addig jól mennek, míg el nem tévednek. Defektet kapnak az éjszaka sötétjében, ráadásul a semmi közepén. A hétköznapi esemény horrorrá válik, ugyanis kiderül, hogy valaki mind a négy kereküket kilőtte. A sötét erdből egy mesterlövész kémleli őket, aki a szabadulásukért cserébe egyikük titkát szeretné megtudni. A titok felfedésére nyolc órát kapnak. A lakókocsi falai között elképesztő feszültség lesz úrrá. A regény közel áll a pszichothriller műfajához, s ez abban is tetten érhető, hogy mindegyik szereplő határhelyzetbe kerül a feszült légkör miatt. Az árnyékban leselkedő mesterlövész felfogható a szereplők lelkiismereteként is, ám a titkot nem lehet tovább elfojtani. Red pszichológiai szempontból is összetett karakter, már a regény elején is titokzatos, valamit elhallgat. Vajon az ő titkát kell felfednie a csapatnak? Vagy más is szóba jöhet? Van olyan titok, amely megóvása fontosabb, mint a halál? Az éjszaka után fény derül rá."www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
Pld.
Raktár
Rakt.jelzet
Lelt.szám
Info
Balatonboglár fiók :
1 kölcsönözhető, ebből 1 kiadva; nincs elvihető (nincs rá előjegyzés)