A magyar vadász- és vadgasztronómiai irodalom klasszikus szerzőjének e könyve 1911-ben jelent meg először, amely művében nagyobbára felvidéki élményeit örökítette meg. Az utókor úgy tartja számon, hogy Makay Béla „lágyszívű természetimádó és szenvedélyes vadász volt, e kötetének húsz elbeszélése is   [>>>]

A magyar vadász- és vadgasztronómiai irodalom klasszikus szerzőjének e könyve 1911-ben jelent meg először, amely művében nagyobbára felvidéki élményeit örökítette meg. Az utókor úgy tartja számon, hogy Makay Béla „lágyszívű természetimádó és szenvedélyes vadász volt, e kötetének húsz elbeszélése is ezt a megállapítást támasztja alá. Számára Felvidék, a Tátra vadregényes tája nem pusztán vadászterep volt, hanem lakóival, hagyományaival, regéivel, természeti képződményeivel, a táj lenyűgöző szépségével teljes vidék. E fölfogására példa az Óriások temetője című elbeszélése, amelyben kísérője, Uhorcsán Miso egy pihenő közben elmeséli neki az öreg tündérkirály két lányának regéjét, megindokolva, miért nem szabad inni a Krahulcsó-völgy forrásának vízéből. Vérbeli tájleíróként ábrázolta a havas mezőt (Fehér világ), a köd borította zsombékos vidéket, ahol ketten cserkeltek Lord nevű kutyájával (Köd a zsombikon). Szépírói vénával és epikus szál beleszövésével ábrázolta a tavasz ébredését (Rügyfakadás) és a Kriván hegyvonulatát (Ott, ahol a Vág ered). Makay Béla mindent tudott a Kárpátokról és a Kárpát-medencéről, a földtörténeti korszakok jellegzetességeitől a vadnyulak tavaszi nászáig vagy az időjárási viszonyokig, miközben írásaiban sajátosan ötvözte az útirajzot, a tájleírást, az ismeretterjesztő esszét és a novellát, úgy, hogy mindig maga is beállt a megrajzolt képbe. Alakja, szerepe azonban rendre háttérben maradt a táj szépségeinek és a vadászkalandok izgalmainak megörökítése mögött. Az érzékeny ábrázolásmód érzékeny szerzőre vall, aki valósággal megilletődik a hirtelen elébe kerülő gyönyörű szarvas láttán, és nem lő rá (A pálos-hegyi barlanglakók). Makay Béla a táj szépsége mellett a vadászkalandjait is megörökítette, például életveszélyes medvekalandját (A medvebőr). Ismeretterjesztő íróként elkalandozott a múltba (Vadászat tízezer év előtt) és utópiaíróként az egységes Földállam korába (Vadászat tízezer év múlva). Igazi szépíróként alkotott, így örökítette meg a századforduló felvidéki tájait, a Tátrát, növény- és állatvilágát, a vidék sajátos folklórját, hagyományait (Utolsó hajtás). Az utóbbi évtizedekben több kiadást megért könyv a magyar vadász- és természetleíró irodalom klasszikus értéke. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]