Száraz Miklós György prózáját még az 1990-es években Juhász Ferenc így jellemezte: ?szokatlan, tobzódó, torlódó bolond szép embersorsmese, (,,,) mese-gomolygás?. E találó megállapítás igaz új regényére, a Tibeti szélre is. A 19. század elején játszódó műnek öt kulcsszereplője van: Manszur bég, aki   [>>>]

Száraz Miklós György prózáját még az 1990-es években Juhász Ferenc így jellemezte: ?szokatlan, tobzódó, torlódó bolond szép embersorsmese, (,,,) mese-gomolygás?. E találó megállapítás igaz új regényére, a Tibeti szélre is. A 19. század elején játszódó műnek öt kulcsszereplője van: Manszur bég, aki Kőrösi Csoma Sándor alteregója; Sir Robert Moor, aki hivatása szerint orvos, ám valószínűleg a Brit Birodalom kémje; Dzsampal Gyaco, a nyolcadik dalai láma; valamint Dönkar, a tehetős lhászai özvegyasszony és nyolcéves kisfia. A Magyarisztánból származó székely-magyar Manszur bég egy katalóniai kisváros könyveket is árusító régiségboltjában találkozik Moor doktorral, aki Himalája-térképeket keres, nem véletlenül a brit gyarmati Indiát és a teokráciában élő Tibetet összekötő hágók, útvonalak érdeklik. Az alig néhány hétig tartó, barátsággá erősödő ismeretség hosszú idő múltán Lhaszában újul föl, ahol az öt szereplő sorsa, ha rövid időre is, összefonódik. Manszur bég lázas beteg lesz, Dönkar ápolja a maga házában, a dalai láma itt, a betegágyánál keresi föl, ugyanis kíváncsi a messzi földről érkezett idegenre. Az öt ember nagyon különböző személyiségeket és sorsokat testesít meg: Manszur bég a tudomány megszállott szolgálója, a dalai láma valóságos istenkirály, dr. Moor a gyarmattartó birodalom ügynöke, míg a tibeti asszony különös, álomlátó lélek. Ami közös bennük, hogy valamennyien az élet céljának megértését, a lélek nyugalmát, a boldogságot keresik, vagyis a létezés legtökéletesebb formáját szeretnék elérni. Ebben a világban a valóság mellett óriási szerep jut a spiritualitásnak, az álmoknak és látomásoknak; e mesés világot madárrajok, fehér farkasok és démonikus lények népesítik be. Száraz Miklós György regénye letűnt korban, távoli tájon, álom és valóság határmezsgyéjén játszódik, ettől a regény textusa helyenként mesei formát ölt; olykor egymásba tűnnek a valóság tényei és a hitvilág, a legendák egzotikus részletei. Az így kialakult ?tobzódó, torlódó? képek egyben példázatok, amelyek rávezethetik az olvasót például a buddhista tanítások igazságára, meg arra, hogy az idő nemcsak telik, de változékonyan múlik, mert az igazi idő a lélekben van. A lélekidő fölidézheti a maradandó pillanatokat, emlékképeket, amelyek tükrözik az ember alkatát, jellemét. A mesék, legendák és látomások meg arra valók, hogy megidézzék az ember számára a béke és a bölcsesség elérhetetlen világát. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]