A 2015-ben elhunyt neves történész középkorral foglalkozó nagymonográfiája harmadik, bővített és javított edíciójának változalan kiadását veheti kezébe minden olvasó. A középkor elnevezés a 15-16. század fordulóján terjedt el; az itáliai humanisták így nevezték el az antikvitás bukása és a   [>>>]

A 2015-ben elhunyt neves történész középkorral foglalkozó nagymonográfiája harmadik, bővített és javított edíciójának változalan kiadását veheti kezébe minden olvasó. A középkor elnevezés a 15-16. század fordulóján terjedt el; az itáliai humanisták így nevezték el az antikvitás bukása és a reneszánsz közötti mintegy ezer esztendőt, amely időszak az ő szemükben a sötétség és a barbárság kora volt. Ezzel szemben a 20. század történetírói tudatosították: a középkor éppen hogy az európai civilizáció megszületését és felnövekedését jelentette - erről szól Katus László eredetileg egyetemi tankönyvnek íródott nagymonográfiája. A kronológiai szegmentálás sem olyan egyértelmű, mint korábban gondolták, ugyanis a 476-os esztendő jóval jelentéktelenebb volt a kortársak szemében, mint a 313-as milánói ediktum, a 330-as (Konstantinápoly alapítása), a 380-as év, amikor a kereszténységet államvallássá tették, vagy a 395-ös esztendő, a keleti és nyugati császárság kettéválása, nem is beszélve Iustinianus restaurációs törekvéseiről a 6. században. Ezért beszélnek inkább a 4. és 6. század között egy átmeneti korról, a késő antikvitásról. A szerző nem csak a kronológiát problematizálja, hanem az egész középkorfelfogást, mivel a folyamatokat, átalakulásokat mutatja be szemléletesen. Ez a fölfogás határozza meg munkája szemléletét, tárgyalásmódját; Katus ugyan áttekinti a korabeli Európa népeinek és államalakulatainak eseménytörténetét, azért láthatóan az európai civilizáció megszületésének mély áramú folyamatai, körülményei, nagy összefüggései izgatják. A középkoron belül Katus László három alkorszakot különböztet meg: a korai szakaszt (ez a kereszténység államvallássá válásától, illetve a Nyugat-római Birodalom bukásától Bizánc virágkoráig ível), az érett középkort (a Frank Királyság kialakulásától a 14. század derekáig tart), végül a középkor alkonyát, melyet a török terjeszkedés árnyékol be. Minden alkorszakot bevezető fejezet jellemez, mely az előző periódushoz való kapcsolódás tendenciáit, illetőleg az új szakasz sajátosságait írja le. A részfejezetek sora természetesen akkurátusan végigveszi az európai népek és államok eseménytörténetét, de ezek közé rendre beékelődnek a civilizációtörténeti szempontból fontos, érdekes mozzanatok föltérképezései: a kereszténység terjedése, egyházzá szerveződése, a reneszánsz és a humanizmus műveltsége, eszmerendszere, a demográfia és a gazdálkodás jellemzői, a hűbériség megszilárdulása, a középkori urbanizáció és a műszaki fejlődés, a lovagi kultúra és az egyház hatalmi intézményei (például az inkvizíció), az oktatás elterjedése, az első egyetemek alapítása, a 14. század népesedési katasztrófája, a nagy járványok következményei, a szellemi központok kisugárzásai és a nemzeti irodalmak születése. A művelődéstörténeti jellegrajz természetesen átível a mentalitástörténet (például a házasság intézménye), a társadalmi osztályok, a vallási, szellemi és művészeti irányok vagy épp a technikatörténet tárgyalása felé. A hatalmas adattömeget görgető, még több nagy ívű folyamatrajzot fölvázoló, ugyanakkor tudománynépszerűsítő stílusú munkát gazdag bibliográfia zárja, a keresést pedig személynév- és településnév-mutató segíti. Egyetemistáknak, kutatóknak és érdeklődő olvasóknak egyaránt javasolható könyv. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]