"Tizenhárom épphogy elmúlok és valamiért jönnének megint értem, hogy visznek az intézetbe, de erre már apámék nem engednek vissza, amit egyébként nem bánok, mondanom sem kell. Állok az egyik metró kijáratánál és mozdulni se merek, mert félek, hogy eltévedek, nagy a forgalom, sok ember és akkor jön   [>>>]

"Tizenhárom épphogy elmúlok és valamiért jönnének megint értem, hogy visznek az intézetbe, de erre már apámék nem engednek vissza, amit egyébként nem bánok, mondanom sem kell. Állok az egyik metró kijáratánál és mozdulni se merek, mert félek, hogy eltévedek, nagy a forgalom, sok ember és akkor jön hozzám oda az a fiú. A fiú összetéveszt valakivel, egy kurvával, aki ott szokott állni, ahol én most, és hiába mondom, bizonygatom, hogy nem ő vagyok." - ekként hangzik a regény főhősének, Kicsilánynak a monológja. A kamaszlány rendkívül nehéz körülmények között nő fel a "barakktelepen" - züllött apja, elhasználódott, megfáradt anyja, vadóc testvérei mit se törődnek a kissé furcsa, zárkózott, érzékeny lánnyal. Az egyetlen, aki valóban közel áll hozzá, akitől melegséget, szeretetet kap, az Sári mama. Sorsa tragikus alakulásába azonban nagyanyja sem tud beleszólni: Kicsilányt menthetetlenül beszippantja az a morális fertő, amely körülveszi. Állami gondozott lesz, s az intézetben - noha éppen csak kamaszodik - belekóstol a legdurvább életbe; testét, lelkét meggyalázzák, beteggé teszik. Miután innen kikerül, a tragédia a klasszikus koreográfia szerint beteljesedik: prostituált lesz, két strici, Tulok és Kígyó futtatja. Nincs hát kiút a mélyből: az utcát a börtön, a terhesség, majd egy öngyilkossági kísérlet követi. Az egyetlen feloldozást az jelenti, hogy Kicsilány egyre mesél olvasóinak, irodalmi művé szőve a fájdalmat, amiben él. Bódis Kriszta két évtized elteltével ismét megjelenő regénye a lelki mélységbe behatoló, azokat föltáró, szociológiai problémákat is boncoló realista irodalom egyik szép darabja - érdemes ajánlani. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]