Lars Kepler Az alvajáró című regénye az Animus Kiadónál jelent meg. A pergő cselekményű skandináv krimiben a stockholmi fekete éjszakák sötétjét épp csak megtörik a halovány lámpafények. Járőrkocsijukban két rendőr ül, akik riasztást kapnak, hogy a közeli kempingből betöréses esetet jelentettek.
[>>>]
Lars Kepler Az alvajáró című regénye az Animus Kiadónál jelent meg. A pergő cselekményű skandináv krimiben a stockholmi fekete éjszakák sötétjét épp csak megtörik a halovány lámpafények. Járőrkocsijukban két rendőr ül, akik riasztást kapnak, hogy a közeli kempingből betöréses esetet jelentettek. Hamar a helyszínre érnek, ahol halovány fény szűrődik ki egy lakókocsiból. Belépve a lakókocsiba valódi horror fogadja őket: mindent vér és szerteszét heverő emberi testrészek terítenek be. A helyiség másik részében egy levágott karon alvó fiatal fiút találnak. Hugo Sand 17 éves, és miután letartóztatják, az is kiderül, hogy egy ismert író fia. Hugo alvajáró, rémálmai vezetik éjszakai tetteit, és azt állítja, felébredve az álomból semmire sem emlékszik. Igazat mond, vagy előre kiterveli a kegyetlen bűntetteket? Joona Linnát is bevonják az eset kivizsgálásába, aki azt próbálja meg felderíteni, hogy mi is történhetett valójában a lakókocsiban. Nemsokára az is kiderül, hogy az eset egy bűncselekménylánc darabja. Stockholm utcáit egy sorozatgyilkos tartja rettegésben, és a hivatalos szervek mindent megtesznek azért, hogy elkapják. A regényből kiderül, sikerül-e. Elsősorban a skandináv krimik kedvelőinek ajánlható a kötet."www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
Pld.
Raktár
Rakt.jelzet
Lelt.szám
Info
Balatonboglár fiók :
1 kölcsönözhető, ebből 1 kiadva; nincs elvihető (nincs rá előjegyzés)