A Kossuth-díjas Fésűs Éva elsősorban gyermekirodalmi alkotásaival, meséivel vált népszerűvé; e válogatáskötet – amely születésének századik évfordulójára jelent meg – a lírikus munkásságát reprezentálja. A Temesi Balázs válogatta, pompás, színes természetfotókkal illusztrált verseskötet   [>>>]

A Kossuth-díjas Fésűs Éva elsősorban gyermekirodalmi alkotásaival, meséivel vált népszerűvé; e válogatáskötet – amely születésének századik évfordulójára jelent meg – a lírikus munkásságát reprezentálja. A Temesi Balázs válogatta, pompás, színes természetfotókkal illusztrált verseskötet teljességigényű áttekintést nyújt e sokszínű poézisről. E sokszínűség egyik tényezője, hogy a versek egyként szólnak gyermekhez és felnőtthöz; másik vonása, hogy egyaránt és sokszor egyszerre szólnak emberről, természetről, transzcendens gondolatokról és metafizikus témákról, életörömről és elmúlásérzetről, éspedig valamilyen finoman kialakított motivikus komplexitással, összetettséggel. A kötet mintegy hatvan verse a természetet, virágokat ábrázoló színes fotókhoz illően csakugyan színes csokrot alkot, amelyben olvasható mondókát idéző gyermeki idill (Hinta), emelkedett lélekrajz (A lényeg), ars poetica (Mottó), a pátriához szóló vallomás (Hűség), asszonyi sors rajzolata (Ó, asszonyok!) és sok-sok természetet ábrázoló költemény. Az utóbbiak jellemzője, hogy a természet képe, egy táj, egy évszak, egy virág rajza rendre lélekrajz alakját ölti (Gyönyörű tavasz; Sárgarózsa; Március; Víz; Eső). Fésűs Éva szépségimádata és természetszeretete a rajongás érzetével mutatkozik meg, ám ez sosem túlcsorduló vallomás formájában, hanem mértéktartóan emelkedett és metaforikus ábrázolás alakját ölti, éspedig a táj és a lélek azonossá válásának keretében: „Megint királyleány vagyok e parton, / ki színes kavicsért gyöngyöt cserél, / de akinek egy októberi alkony / ezer tavasznál több csodát ígér (Tóparton). Hangja a szépségen ámuló lélek kinyilatkoztatása, miközben a természet csodája emberi vonásokat ölt (Őszi alkonyat; Nem baj; Őszi csendben; Tűnődés). E lírában a természet, a növényvilág, az évszakok váltakozása, a táj képe mindig összefonódik az emberi érzelmekkel, gyakran a transzcendens utalásokkal, az emberi lényeg megragadásának költői szándékával, ahogyan például a pitypanggal borított rétről ír: „Engedd, hogy a lelkemet / melléd leterítsem, / s elálmodjam, mint gondol / felőlünk az Isten (Pitypang). Fésűs Éva lírája végsősoron arról szól, hogyan válik a természeti világ szépsége belsővé, lélekemelővé, lélekgazdagítóvá. Ilyen értelemben is szólnak e versek gyerekekhez és felnőttekhez, fiatalokhoz és idősekhez, mindenkihez. A válogatáskötet a versek poétikai, esztétikai önértékén túl irodalomtörténeti jelentőséggel is bír. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]